Angol szakmai nyelvvizsga felkészülés

Dec 19, 2019

A legtöbben diplomához, jobb álláshoz vagy külföldi munkavállaláshoz szeretnének használható angol nyelvtudást szerezni. Ezekben az esetekben szinte már elengedhetetlen, hogy szakmai tudással kibővítsük alap nyelvtudásunkat. Azoknak, akik nemzetközi környezetben terveznek elhelyezkedni, fontos, hogy a mindennapi kommunikáció során magabiztosan használják a szakkifejezéseket.

 

Annak is érdemes szakmai nyelvvizsgát tennie, aki a jövőjét közgazdasági területen képzeli el, hiszen a legtöbb felsőoktatási intézményben egy üzleti szakmai nyelvvizsga már alapkövetelménynek számít. Korábbi cikkünkben arról olvashatsz, hogy melyik általános nyelvvizsgát érdemes választani, most pedig azoknak is segítséget nyújtunk, akik üzleti vagy idegenforgalmi szakmai nyelvvizsgában gondolkodnak.

 

Ha szeretnél még jobban felkészülni üzleti vagy idegenforgalmi szakmai nyelvvizsgádra angol anyanyelvi környezetben, és a lehető legtöbb hasznos szófordulatot el szeretnéd sajátítani, akkor jelentkezz az Angloville nyelvi sziget programjaira, ahol egy hét alatt 70 órán keresztül gyakorolhatod a nyelvtudásod, így valóban felkészülten nézhetsz elébe a vizsgának. Résztvevőink már a programot követően sikeres szakmai nyelvvizsgákat tettek.

 

Még mielőtt belevágnál a szakmai nyelvvizsgába, meg kell bizonyosodnod, hogy az általános nyelvi tudásod biztos alapokon áll-e. Ha a hétköznapi kommunikáció során problémáid akadnak a nyelvvel, sajnos a szakmai nyelvvel, sokkal több problémád lesz. Fontos, hogy olyan nyelvtanárt válassz magadnak, aki szakmailag is képzett és rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal, melyek fontosak az adott terület megismeréséhez, legyen szó akár kereskedelemről, pénzügyről vagy idegenforgalomról.

 

Készülj fel a nyelvvizsádra egy autentikus angol környzetben! Programunkon külföldi angol anyanyelviek társaságában fejlesztheted az angolod. Élményalapú nyelvtanulás tankönyvek nélkül: 

Az alábbiakban a három legkedveltebb angol szakmai nyelvvizsga típust vesszük górcső alá: az LCCI nyelvvizsgát, a Gazdálkodó nyelvvizsgát és az OECONOM nyelvvizsgát.

 

Szakmai angol nyelvvizsga típusok:

1. LCCI nyelvvizsga

Ez a nyelvvizsga azoknak ajánlott, akik külföldön szeretnének tovább tanulni, vagy elképzelhető hogy egy külföldi felsőoktatási intézménybe fognak jelentkezni, illetve akik üzleti pályára készülnek, és ott szeretnék tudásukat fejleszteni. A Londoni Kereskedelmi Kamara egynyelvű nyelvvizsgáját itthon és több mint 120 másik országban fogadják el államilag akkreditált nyelvvizsgaként. Az országok listája folyamatosan bővül és választás előtt érdemes átolvasni a tájékoztatójukat.

Mind a három nyelvvizsga szinten (alap-, közép- és felsőfokon) ugyanabból a 8 témakörből kell felkészülni, az értékelés szempontját a témakörben elmélyített tudás adja. A szóbeli nyelvvizsgarész hasonlóan épül fel, mint az általános nyelvvizsgák többsége, a különbség annyi, hogy az alább felsorolt témakörökből kell felkészülni. Rendszerint egy bemelegítő kérdéskörrel kezdenek valamelyik megadott témakörből, önállóan is ki kell fejtened egy másik témakört, valamint fel kell készülnöd érvelésre is.

A 8 témakör a következők:

  • Earning a living
  • Profuction, Sale of goods and services
  • Trade
  • Money
  • Transport
  • Communications
  • Education
  • Travel and tourism

Az írásbeli nyelvvizsga rész már több mindenben tér el egy általános nyelvvizsgában megszokottól. Konkrét nyelvtani feladattal például egyáltalán nem is találkozhatsz. Ettől függetlenül mindegyik írásbeli feladatban pontozzák a nyelvtani tudásodat, így érdemes azt szinten tartani.

 

Ehhez a nyelvvizsgarészhez készülj fel egy szakmai témájú olvasásértésre, egy szintén szakmai tartalmú levél megírására, valamint egy beszámoló (riport) és memorandum megírására. A két utóbbitól nem kell megijedni, a riport megírása tulajdonképpen jegyzetelés. Egy megadott szakmai szöveget kell saját szavaiddal jegyzetpontokba foglalnod. A memorandum feladattípus esetében pedig egy fogalmazást kell írnod melyhez minden információt megadnak a nyelvvizsgán. Ezeknél a feladatoknál azonban nagyon sok pontot lehet veszíteni, ha nem tartod be a formai követelményeket. Ha nem készültél még szakmai nyelvvizsgára, akkor a lehető legjobb eredmény elérése érdekében gyakorold be ezeket, hogy éles helyzetben a lényegi információra tudj koncentrálni.

 

Ezek is hasznosak lehetnek számodra, ha nyelvvizsgára készülsz:

Angol felsőfokú nyelvvizsga felkészülés

Hasznos angol középfokú nyelvvizsga felkészítő tanácsok

Hatékony angoltanulás onlin – 10 platform, amin otthonról tanulhatsz

 

2. Gazdálkodó nyelvvizsga

A Gazdálkodó nyelvvizsga a Kodolányi János Főiskola Nyelvvizsgaközpontjában kifejlesztett államilag elismert nyelvvizsga típus, tehát ezt külföldön nem tudod beszámíttatni továbbtanulás esetén. A vizsga két profillal választható: üzleti szaknyelvi vagy idegenforgalmi szaknyelvi.

A szóbeli nyelvvizsga és az írásbeli nyelvvizsga is nagyon hasonlít az általános nyelvvizsgákra. Szókincsedet, nyelvtani tudásodat, olvasásértésedet, íráskészségedet, illetve a közvetítési készségedet mérik fel szakmai nyelvezetű feladatokon keresztül. A közvetítési feladatban egy angol nyelvű szöveget kell lefordítanod magyar nyelvre. Nem szabad szó szerint fordítanod, hiszen itt épp a szófordulatokra kíváncsiak, hogy vajon mennyire sikerült ezeket felkészülésed során elsajátítanod. Figyelj arra, hogy az általad megfogalmazott magyar nyelvű szövegben szerepelnie kell minden lényeges információnak. Ha ezt nem tartod szem előtt, rengeteg értékes ponttól eshetsz el. Az íráskészségedet egy beszámoló valamint egy hivatalos levél formájában mérik fel. Ez utóbbihoz blogunkban számos tippet, tanácsot találhatsz.

 

A közvetítéshez valamint az íráskészséghez szótár használata megengedett, ezért ha erre a nyelvvizsgára esik választásod, ne felejts el beszerezni egy jó és használható szótárt a nyelvvizsga napjára. Ami nehézséget okozhat ezen a nyelvvizsgán, az a grafikonelemzés. A szóbeli nyelvvizsgarészen 1 perc áll rendelkezésedre, hogy egy adott grafikonról felkészülj és minimum 3 percig önállóan beszélj. Emiatt nem kell aggódnod, sok gyakorlás után már nem okozhat gondot ez a feladat sem.

 

3. OECONOM nyelvvizsga

Az OECONOM gazdasági nyelvvizsga a Budapesti Corvinus Egyetem nyelvvizsgaközpontja által kifejlesztett nyelvvizsga gazdasági, üzleti illetve nemzetközi kapcsolatok szakiránnyal.  Ez a nyelvvizsga elsősorban nem a szakmai tudást szeretné felmérni, hanem hogy az adott feladatot a szakszókincs használatával a vizsgázó hogyan tudja megoldani. A szóbeli nyelvvizsgarészhez előre megadott 15 tételből kell felkészülni, melyet a nyelvvizsga honlapján megtalálsz. Ehhez kapcsolódóan kapsz majd különböző szóbeli feladatokat, mint például idegen nyelvre történő fordítás, témakifejtés vagy problémamegoldó társalgás. Ez utóbbihoz érdemes a vitastílusodat és problémamegoldó képességed is fejleszteni.

 

Természetesen, mint minden szóbeli nyelvvizsgán, a hallás utáni szövegértésed is számon kérik, ezért ne feledkezz meg arra is felkészülni a 15 téma alapján. Az írásbeli nyelvvizsgarészt sokan könnyebbnek gondolhatják, hiszen hasonló feladatok várják a vizsgázókat, mint egy általános nyelvvizsgán. Szakszókincsedet, nyelvtani tudásodat, íráskészségedet és olvasásértésedet mérik fel különböző szakmai témájú feladatokon keresztül. Az íráskészséget felmérő feladatban azonban találkozhatsz újdonságokkal, hiszen egy minimum 150 szavas véleménykifejtő szöveget kell alkotnod, valamint egy hivatalos levélen keresztül is be kell mutatnod a tudásod, melyekhez használhatsz szótárat. A lehetőség, hogy használhatsz szótárat az íráskészséget felmérő feladatnál azonban csak akkor segítség, ha ismered a szótárat és tudod, hogyan kell a lehető leggyorsabban használni. Érdemes már a felkészülés során nyomtatott szótárat használni, hogy hozzászokj a menetéhez és a nyelvvizsga napján már ne ez okozzon felesleges izgalmakat.

 

Természetesen akad még más egyéb nyelvvizsga is, mint például a Budapesti Gazdasági Egyetem által kifejlesztett nyelvvizsga, illetve a Szent István Egyetem Zöld út nyelvvizsgája. Mielőtt nekikezdenél a felkészülésnek, bizonyosodj meg arról, melyik típus felel meg az elképzeléseidnek és melyik az, amelyiket teljesíteni tudod.

 

Rendszeres és intenzív felkészüléssel biztos lehetsz benne, hogy egyik sem fog gondot okozni. Amíg nem találsz magadnak magántanárt, vagy csoportos felkészítőt, már online is készülhetsz, hiszen sok oldal nyújt ehhez segítséget, továbbá érdemes követni blogunkat mert folyamatosan frissülő bejegyzéseinkben, tippekkel és tanácsokkal látjuk el a nyelvvizsgák iránt érdeklődőket.

 

Blogunkon további, szakmai és más angol nyelvvizsgához hasznos információt találsz a középfokú és felsőfokú nyelvvizsgákról szóló cikkeinkben.

Hasonló bejegyzések:

Jelentkezés / kapcsolatfelvétel

Bezár