Mit mond a szakember az Angloville-ről?

Aktuális cikksorozatunkban annak jártunk utána, hogyan látják az Angloville “nyelvi bemerítéses” programjait különböző szakterületről érkező résztvevőink. [ *A nyelvi bemerítés egy olyan bentlakásos nyelvi kurzus, amely során a résztvevők a program kezdetétől a legvégéig anyanyelvi környezetben vannak, és anyanyelvi mentoroktól kapnak személyre szabott segítséget. ]

Ezek az élménybeszámolók is érdekelhetnek:

Interjú Borbély Alexandra színésznővel

Angol nyelvtanulás egy HR-es szemével

Nem jól álltam hozzá a nyelvtanuláshoz

Első alkalommal Birizló-Szabó Irén pszichológussal beszélgettünk a nyelvtanulásról, módszerekről és célokról. Irén 25 éve tevékenykedik pszichológusként, és hatalmas tapasztalattal rendelkezik az egyéni-, a pár-, a csoportos- és a család terápiákban, valamint a vezetőfejlesztésben és a munkaerő-kiválasztásban, ezen felül előadóként is megfordult már több egyetemen.  Irén korábban már két, az Angloville által szervezett nyelvi bemerítésen is részt vett, így a saját tapasztalatain felül arra is igyekeztünk fényt deríteni, vajon rá tud-e világítani szakmai szempontból érdekes tényekre a nyelvi bemerítéssel kapcsolatosan.

Angloville:                         Miért kezdtél el angolul tanulni?

Birizló-Szabó Irén:         Amikor végeztem, akkor még nem volt szükség nyelvvizsgára a diplomához. Viszont igényem meg mindig is lett volna arra, hogy a világban más, ugyanilyen szakmát végző személyekkel össze tudjak találkozni, el tudjak velük beszélgetni. Így fogalmazódott meg bennem ez az új kihívás. Szeretek új dolgokat tanulni, ez a lételemem.

AV:          Mikor és miért szántad rá magad az angol tanulásra?

B-Sz. I.:    Korábban már többször is voltam külföldön, nemzetközi konferenciákon, és azok mindig inspirációt adtak az idegen nyelv használatához. Tudatosult bennem, hogy hiába beszélek németül, a legtöbb konferencia nyelve csak az angol. Minden szakmabeli kolléga beszéli az angol nyelvet, németül sokkal kevesebben beszélnek. Arra gondoltam, hogy milyen jó is lenne más országbeli kollégákkal is olyan beszélgetéseket folyatni, mint itthon, de angolul. Aztán egyszer csak úgy gondoltam, hogy nincs menekvés. Ez egy olyan „nem szakmai irányú fejlődés”, ami megújulást is hoz. Szerintem egy új nyelvnek a megtanulása egy olyan megújulási lehetőség az ember számára, aminek újjászületés élménye van. Az a legjobb módja a „beszédtanulásnak”, vagyis a nyelvtanulásnak, ahogyan a gyermek megtanul beszélni. Ez azt jelenti, hogy belekezdeni egy új nyelv megtanulásába olyan, mintha abba a kultúrába születnénk újra.

AV:          Milyen nyelvtanulási formákat próbáltál?

B-Sz. I.:          Elérhető volt számomra az egyik pszichológus kolléga, aki angoltanár is volt, és hozzá kezdtem el járni magán úton.

Kb. 3 év az, amit egyéniben jártam. Úgy éreztem, hogy már olyan nyelvtant tanultunk, ami nem volt kezdő szintű. Viszont egyáltalán nem éreztem magaménak a nyelvet. Úgy éreztem, hogy nem teremtődik meg számomra, az a beszédtanuláshoz szükséges nyelvi környezet, ami kihozza belőlem a nyelvhez való adaptációs készségemet. Amikor elmentem a tanárnőhöz, ott belerázódtam arra az 1-1,5 órára, de annyira idegennek éreztem a nyelvet, hogy azt hittem, soha nem tudom majd megtanulni.

Ezen kívül volt egy komoly helyzet, ami elgondolkodtatott. Az egyetemen, ahol tanítani szoktam, létrejött egy olyan tanszék, ahol a kezdetektől angol nyelven lehetett volna kommunikálni a szakmán belül.

AV:                Voltak félelmeid az Angloville program előtt?

B-Sz. I.:    Szándékaim voltak. Úgy éreztem, hogy oda kell elmennem. Előtte beszéltem egy nyelviskolával, kértem ajánlatot, hogy kimenjek Angliába. Napi 2-4 óra szerepelt az ajánlatban, ami sokkal kevesebb volt, mint az Angloville ajánlata. Azt ugyanis már az elején is éreztem, hogy nekem mindenképp az a jó, ha anyanyelviekkel találkozom, mert ez a hatás biztosítja számomra az egyértelmű, természetes kommunikációs környezetet. Így azt gondoltam megszűnhet bennem az „idegenség” érzése.

Ebben megerősített az is, hogy mind az orosz, mind a német nyelvet anyanyelviektől tanultam meg középiskolás, illetve főiskolás koromban. Volt egy tudásom, tapasztalatom arról, hogy én nyelvi környezetben rá fogok arra jönni, hogy lesz az enyém a nyelv és bíztam magamban, hogy ez menni is fog. Úgy láttam, hogy a program a körülmények tudatos és részletes kialakításával minden feltételt biztosít a fejlődésemhez. Tehát, hogy minden résztvevő számára folyamatosan elérhető a természetes nyelvhasználat, egy zárt kis közösségben, a legnagyobb segítséggel, anyanyelvi mentorálással egybekötve. Nekem nem félelmeim voltak, inkább kíváncsi voltam, maga a dolog pedig a számításaimat is felülmúlta, hiszen visszaadta még azt az élményt is, ami középiskolában volt bennem a nyelv szeretete iránt. Plusz van egy “úttörőtábor” jellege is a programnak, ami felszabadítóan hatott minden résztvevőre, hisz vissza vitt bennünket a gyerekkorunk önfeledtségéhez.

Jó ez a baráti és közvetlen stílusú összekapcsolódás. Nagyon jól fenntartja azt a kíváncsiságot és a lelkesedést, ami egy új dolognak a megismeréséhez szükséges. Zseniális ötlet ennek a dolognak a működtetése. Ezután beszéltem nyelvtanárokkal, akikhez jártam, ők viszont kétkedve fogadták. Mondtam nekik, hogy ez a leghatékonyabb beszédtanulási forma, ez működik, és nem csak rám hat, hanem mindenkire.

AV:                  Érkezés előtt milyen érzéseid voltak?

B-Sz. I:        Kétségeim voltak, hogy képes leszek-e mobilizálni az igen passzív tudásomat. Akartam, de kétségeim voltak. Nem volt elvárásom magammal szemben az, hogy jól beszéljek, ez irreális lett volna. Adtam magamnak időt, hogy úgymond belehelyezkedjek ebbe a nyelvbe.

AV:               Az első nap végén mi járt a fejedben lefekvés előtt?

B-Sz. I:     Úgy éreztem, hogy ez így jó: nyitottak az emberek, nem vágnak érthetetlen arcokat, amikor én keresem a szavakat, hanem akarják, hogy megszólaljak. Ez így olyan megnyugtató érzés volt, hogy biztosan jó lesz. Megnövekedett bennem a bizakodás.

AV:                Voltak fordulópontok a program során?

B-Sz. I:       Volt egy fantasztikus élményem, amikor az egyik mentorral beszélgettünk, aki előtte is nagyon nyitott volt, és jó hozzáállással segített minket. De amikor szóba került, hogy dohányzik, és miért dohányzik, az egy lényeges momentum volt. Akkor, az ő érdeklődésétől felbátorodva, kifejtettem neki a szakmai véleményemet erről. Na, persze számomra teljesen új „dimenzióban”, angolul. Ez volt számomra a fordulópont, amikor úgy éreztem, hogy „húú, angolul tartottam egy terápiát…”.

AV:                   Mit „vittél” haza magaddal a programról?

B-Sz. I:      Azt, hogy képes vagyok beszélni. Már nem éreztem idegen nyelvnek az angolt. Megszűnt számomra az idegen érzés, helyette a „szeretnék beszélni” érzés lépett be. Az előző szituáció hitelesítette, hogy képes vagyok angolul beszélni arról, amit tudok… Ez egy fantasztikus dolog, újjászülettem az angol nyelv által.

Nekem a legjobb beszéd-nyelvtanulási mód ez a program. Azt érzem, hogy ez az az út, amin eljuthatok oda, hogy képes legyek szabadon beszélni angolul. Persze még el kell jönnöm többször is ilyen intenzív kurzusra.

Nagyon jó érzés számomra, hogy képes vagyok egy emberrel, angolul beszélgetni, és értjük egymást. Az angol világnyelv, és az ismerete a szakmán túl is fontos. Így kapcsolatba lehet lépni bármilyen nemzetiségű emberrel. Az angol nyelv az, ami összeköti az embereket, hogy megélhessük azt, hogy mind egyformák vagyunk, és értjük egymást.

AV:             Történt azóta olyan, ami révén visszaigazolást nyertél az élettől az angollal kapcsolatban?

B-Sz. I:   Múlt héten például felhívott egy kolléganőm, hogy van egy külföldi üzletember, aki szeretne angolul terápiát. Az élet elé állít ilyen helyzeteknek, bár ezt a terápiát még nem vállaltam el. Még fejlődnie kell a nyelvtudásomnak. De tetszik az ötlet! Viszont a jövőben készülök konferenciára angol nyelvű előadással. Örülnék, ha tudnék angolul dolgozni. Szeretnék annyira tudni angolul, hogy el tudjam mondani a szakmai gondolataimat.