Angol állásinterjú – Assessment center

2019. július. 21.

Ahogy arról már korábban írtunk, egy angol állásinterjú a legtöbbünknek komoly fejfájást okozhat, hiszen nem elég a képességienket és személyiségünket a lehető legjobb fényben bemutatni, mindemellett arra is figyelnünk kell, hogy választékosan fejezzük ki magunkat. A legnagyobb kihívást pedig sokszor az jelenti, hogy mindezt angolul kell megtennünk.

 

Szeretnék felkészülni az angol állásinterjúra!

 

Mi az Assessment Center?

Az Assessment center (AC) egy, a 70-es évektől alkalmazott interjúztatási technika, ahol a résztvevőknek együtt kell bemutatni erősségeiket egy szimulált munkakörnyezetben. A feladatmegoldás és a szituációs gyakorlatok szerves részét képezik az AC-nek, természetesen mindeközben egy többnyire HR-esekből álló megfigyelő csoport nézi, hogy ki hogyan teljesít az adott helyzetben.

Mikor, kinek?

Ha egy multinacionális céghez jelentkezünk, könnyen belefuthatunk egy AC-es interjúba. Mivel az AC a felvételi eljárás során az utolsó lépcsők egyike, így előtte már minden bizonnyal túl leszünk 1-2 körön. Furcsa lehet majd, hogy tulajdonképpen potenciális versenytársakkal fogsz együtt dolgozni, de éppen ezért remek lehetőséget biztosít, hogy megmutasd vezetői és kooperációs képességeidet. Mivel cikkünk tárgya az angol nyelvű Assessment center, így természetesen nélkülözhetetlen a magabiztos idegen nyelvi kommunikációs készség. Fontos, hogy világosan és érthetően fogalmazd meg a mondandóat, azonban nem ebben a helyzetben kell megmutatnod, hogy mennyire magas szintű angol szókinccsel rendelkezel.

Mire számítsak?

A nagyobb nemzetközi cégek esetén majdnem minden munkakörben előfordul, hogy a külföldi bázisú anyacéggel vagy partnerrel kell egyeztetned. Ilyenkor valószínűleg angolul fogtok beszélni egymással, és a vonal túloldalán ülő kolléga vagy felettes feltehetően más dialektusban beszéli majd a nyelvet, mint te. Ezért az AC-ek alatt is előszeretettel tesztelik, hogy mennyire tudod hallás után értemezni a különböző akcentusokat , így ezekből nem árt felkészülni egy ilyen megmérettetés előtt.

Hogyan készüljek?

Ha nem szeretnél álmatlan éjszakákat az angol állásinterjú előtt, és a lehető legtöbbet ki akarod hozni magadból, akkor jelentkezz az Angloville nyelvi sziget egyhetes programjára. Ez alatt az egy hét alatt számos angolszász országból érkezett mentorral töltheted a napjaid, akik rengeteg tanáccsal, kifejezéssel, szófordulattal látnak el, hogy a nagy napon már ne okozzon gondot az angol nyelv használata. 6 nap alatt napi 12 órában gyakorolhatsz, így a nyelvi szigeten eltöltött 1 hét után megszűnnek az angol nyelvi gátlásaid, és sokkal könnyebbé válik a kommunikáció.

 

Szeretnék felkészülni az angol állásinterjúra!