Tanév Amerikában
USA középiskola
USA középiskola
USA tanév
Tudnivalók
Szülőknek
GYIK
Árak

Fontos információk szülőknek

A Tanév az Amerikában program egyedülálló lehetőséget nyújt magyar diákok számára, hogy egy tanévet az USÁ-ban töltsenek egy ottani középiskolán. A csereprogram eredményeként gyermeked olyan szintet érhet el az angol nyelv terén, amit itthon semmilyen tantermi módszer nem tenne lehetővé. Az egy évet a résztvevők teljes értékű diákként töltik az amerikai középiskolában, és kiveszik a részüket az órákon túli "after school" tevékenységekben is. A kint töltött idő alatt gyermeked a fogadócsalád felügyelete majd, ezen túl pedig folyamatos kapcsolatban lesz a helyi csereprogram koordinátorral.

Egy tanév Amerikában sokkal többet nyújt, mint pusztán az iskolai tapasztalatok, hiszen gyermekednek egy olyan fantasztikus kalandban lesz része, ami megnyitja előtte a nemzetközi oktatás kapuit.

Mit kap gyermeked?

Folyékony nyelvtudás

Ha valakinek fiatal korában van lehetősége egy évet eltölteni Amerikában, közel anyanyelvi szinten el tudja sajátítani az angol nyelvet. Az összes iskolai tantárgy oktatása és persze a kinti barátokkal és a fogadócsaláddal zajló minden interakció angol nyelven zajlik majd.

tanév amerikában nyelvtudás
tanév amerikában magabiztosság

Önállóság

Egy éves kinttartózkodás egy idegen országban komoly lökést ad a személyiségfejlődés és az önismeret terén. Egy kamaszkorú diák számára óriási élmény átélni, hogy egy szokatlan környezetben is megállja a helyét, és ettől sokkal magabiztosabbá válik az élet minden területén. Gyermeked megtanul megállni a saját lábán és önállóan legyőzni a kihívásokat.

Nemzetközi oktatási tapasztalat

Az amerikai iskolai tapasztalatnak köszönhetően a diákok felülemelkednek a külföldi tanulmányokkal kapcsolatos félelmeiken, gátlásaikon. Ez pedig megkönnyíti, hogy később, egyetemi szinten is bekapcsolódjanak a nemzetközi oktatási rendszerbe.

tanév amerikában oktatás
tanév amerikában

Új érdeklődési körök

Az amerikai iskolarendszer jellemző, hogy a diákok nem fix osztályokban, hanem tárgyanként más-más társakkal együtt tanulnak. A tantárgyak sem előre meghatározottak, hanem részben érdeklődési kör és meglevő készségek alapján választhatók. Az órák mellett fontos szerepet játszanak az "after school", délutáni tevékenységek, melyekben a diákok 80%-a részt vesz. A szakkörök és sportfoglalkozások széles választékának köszönhető, hogy a legtöbb diák a délutánját is az iskola területén tölti, ahol hobbijainak hódol.

Fogadószervezetek

A Tanév Amerikában program az Angloville és amerikai partnerszervezetei együttműködésében kerül megszervezésre. Két fogadószervezettel dolgozunk, mindkettő egyúttal az USA külügyminisztériumának partnere. A FIEA és a United Studies szervezetek több mint 40 éves tapasztalattal bírnak az Egyesült Állmokban zajló, külföldi diákoknak szóló oktatási programok szervezésében, és mindketten rendelkeznek a Council on Standards for International Educational Travel (CSIET) minőségi tanúsítványával.

Biztonság

Fogadócsaládok

Motiváció

A fogadócsaládok mind önkéntes módon vesznek részt a programban, a diákok fogadásáért nem kapnak anyagi juttatást. Az érkező diákkal kapcsolatban felmerülő költségekért, mint például az étkezése, szintén nem kapnak pénzt. A családok fő motivációja, hogy kapcsolatot építhessenek ki a cserediákkal, aki elhozza nekik a világ egy kis szeletét az otthonukba. A fogadócsaládok szeretnék megosztani az amerikai kultúrát a világ különböző tájairól érkező fiatalokkal, akik csupa vendégszeretetet, melegséget, és jószívűséget tapasztalnak a részükről. A fogadócsaládok között vannak akiknek középiskolás korú gyereke van, és a szülők közül sokan maguk is részt vettek hasonló csereprogramon korábban.

Mindezek miatt a fogadócsaládok megérdemlik, hogy az érkező diákok elismerjék az önzetlen erőfeszítésüket, és nyitottak legyenek a velük kialakítandó személyes kapcsolat építésére.

Kiválasztás

A fogadó szervezetek részéről a családok kiválasztásának elsődleges szempontjai a biztonság és a megfelelő légkör biztosítása a csereprogram ideje alatt. A családok jellemzően az amerikai középosztályhoz tartoznak. Elképzelhető, hogy az érkező diákok az otthon megszokottól elétrő lakáskörülményeket találnak, vagy, hogy a fogadócsalád életmódja, étkezési szokásai, szabadidős elfoglaltságai, vagy kommunikációja más, mint az otthon megszokott.

A családok között vannak gyermekes és gyermektelen, vagy nyugdíjas házaspárok és élettársi kapcsolatban élők. A fogadócsaládok kiválasztása szigorú szabályok szerint történik, amik kifejezetten tiltják a nem, etnikai hovatartozás, nemzetiség, bőrszín, vallás vagy más jellemzők szerinti diszkriminációt.

Ellenőrzés

A fogadócsaládokat részletesen ellenőrzik, mielőtt bekerülhentek a programba. A fogadó szervezetek ellenőrzik a fizikai, lakhatási körülményeket (saját vagy másik, azonos nemű diákkal közös szoba, hely a tanulásra, fürdőszoba hozzáférés), a megfelelő étkezés és az iskolába való eljutás biztosítását. A legfontosabb azonban, hogy a család rendelkezzen a szükséges "puha készségekkel", vagyis csak olyanok vehetnek részt a programban, akik kellemes, vendégszerető családi környezet tudnak biztosítani az érkező diák számára és támogatni tudják a csereprogram során.

HELYI KOORDINÁTOR

A csereprogram minden résztvevőjének kintlétét egy helyi koordinátor felügyeli. Az ő szerepe, hogy segítsen beilleszkedni az amerikai hétköznapokba és megoldani bármilyen felmerülő problémát. A diákok rendszeresen találkoznak koordinátorukkal, aki a fogadócsaláddal is kapcsolatban van. Tőle tehát folyamatos támogatást kapnak a diákok a kintlétük alatt.

BIZTOSÍTÁS

Minden, a programban résztvevő diák rendelkezik egyészségügyi biztosítással. Az Angloville által kínált biztosítási csomag fedezi az esetlegesen felmerülő orvosi kezelési költségeket, amennyiben szükség lenne rájuk a kinttartózkodás alatt. A részletes biztosítási feltételek a jelentkezés után megküldött szerződésben találhatók.

Mi lesz a sulival itthon?

A szülők és a diákok részéről is gyakori kérdés, hogy mi lesz az itthoni tanulmányokkal a kinttartózkodás alatt, hiszen az amerikai iskolarendszer eltér a magyarországitól.

Általában több lehetőség is nyitva áll a diákok számára. A legtöbb magyar középiskolában van lehetőség arra, hogy, egyedi döntés alapján, a diák kihagyjon egy évet, azonban külön felkészüléssel osztályozó vizsgát tegyen a szükség tantárgyakból (amelyeket nem tanult a kinttartózkodás során (pl. magyar irodalom, nyelvtan, történelem).

Jellemzően az elmaradtak pótlására a hazatérés után, nyáron van lehetőség, még a következő tanév kezdete előtt. Ebben az esetben gyermeked szeptembertől visszatérhet a korábbi osztályába, és kihagyás nélkül folytathatja tanulmányait.

A másik lehetőség, hogy a csereévet egyfajta tanulmányi szünetként kezelik. Ilyenkor a hazatérő diák a korábban egyel alatta tanuló osztályba csatlakozik be, így ott folytatja a tanulmányokat, ahol kiutazás előtt abbahagyta.

Minden esetben érdemes előre egyeztetni az iskola vezetésével arról, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, és melyiket javasolják gyermeked számára.

Hasonló programok

Nem ez a számodra megfelelő kurzus? Nézd meg további nyelvi programjainkat!

Angloville Junior
Időtartam: 3-14 nap
Formátum: 2 diákra 1 anyanyelvi, szuperintenzív angol élménytábor
Részletek
Angloville Kids
Időtartam: 3-7 nap
Formátum: 4 diákra 1 anyanyelvi, játékos angol élménytábor
Részletek
Angloville Kids Downtown
Időtartam: 5 nap
Formátum: Napközis tábor Budapesten, 4 diákra 1 tanár/anyanyelvi mentor
Részletek
Angloville Junior International
Időtartam: 9-10 nap
Formátum: intenzív tábor külföldön, 2 diákra 1 anyanyelvi
Részletek
Angloville Junior Plus
Időtartam: 6 nap
Formátum: nyelvi utazás Angliába, 6 diákra 1 anyanyelvi
Részletek
Angol tanulás gyerekeknek online
Időtartam: Heti rendszeres órák, rugalmas beosztás
Formátum: Élő egyéni leckék online
Részletek

Jelentkezés / kapcsolatfelvétel

Bezár